Pszichénk egy örökmozgó rendszer, amely a külvilágban és gondolataink, érzelmeink belső világában is minden apró rezdülésre azonnali aktivitással reagál. Minden egyes inger magával hoz egy érzést, ezért egyik pillanatról a másikra lehetünk boldogok vagy szomorúak anélkül, hogy tudnánk az okát.
Wilber szerint húsz jellemző alapelv különíthető el az evolúcióban, amely minden szinten, minden jelenségre igaz (Wilber 1995). Ezek olyan univerzális minták, törvényszerűségek, amelyek közösek pl. egy atomban, egy virágban, egy fogalomban, egy gondolatban, egy kultúrában, egy neuronban, egy érzelemben, vagy egy transz-élményben. Ezekből az alapelvekből nyolcat tekintünk át a következőkben.
Korai gyermekéveink során mindannyian egy olyan karakterpáncélt építünk magunk köré, ami biztosítja túlélésünket, ugyanakkor egész későbbi életünkre meghatározza személyiségünket. Az egészséges, érett személyiség abból ismerszik meg, hogy ezt a páncélt elkezdte leépíteni, valamint rugalmasan átjárhatóvá tette.
Az enneagram ősi, integratív pszicho-spirituális típustana megmutatja, hogy életünk során mely karaktert építettük fel magunknak, illetve azt is, hogy személyiségünk érése folytán (pl. önismeret által) hová juthatunk el az adott típuson belül. Az alábbiakban az enneagram 9 karakterét mutatjuk be röviden, amelyek közül – szakértők szerint – általában az a sajátunk, amivel a legkevésbé szeretnénk azonosulni.
Mire számíthatunk, ha egyszer elérjük a nirvána állapotát? El tudjuk-e érni egyáltalán vagy csak várakozhatunk, amíg ránk talál? Meditációs gyakorlásról, akarásról, vágyakozásról és a nirvána négy stációjáról olvashatsz alábbi blogbejegyzésünkben.
A nirvána megtapasztalása egy organikus folyamat. Először valószínűleg másodpercekig, vagy néhány percig tart. Maga az „élmény” időtlen, mivel tulajdonképpen „kiesünk” az időből, és „beesünk” az időtlen örök jelenbe, ahonnan később visszalépünk az elme világába. Ekkor érzékeljük úgy, hogy egy meghatározott ideig tartott a tapasztalás.
A nyugati ember egyik legnagyobb kihívása, hogy képes legyen egyensúlyban élni a rengeteg inger és csábítás mellett. Ha nem kapjuk készen a harmonikus élethez szükséges mintákat (márpedig kevesen vagyunk ilyen szerencsések), akkor nekünk magunknak kell ráébrednünk a színes cukormázzal bevont evidenciákra.
Itt van például rögtön a cukor kérdése. Rákos betegek kapásból nem ehetnek cukrot, mivel az káros az egészségre és „táplálja” a rákot. Vajon miért gondoljuk azt, hogy az egészséges embernek jót tesz? Vagy miért hisszük azt, hogy „á, nekem úgysem árt meg”?.
Személyiségünk alapja korai gyermekéveinkben alakul ki. Olyan meghatározott érzések, hiedelmek és viselkedési formák mentén rendezzük be az életünket, amiket ebben az időszakban sajátítunk el. Amikor ezek megrögzülnek személyiségünkben, kialakul a karakterfixáció.
Későbbi életünk során erre az alapfixációra építjük emberi kapcsolatainkat, párkapcsolatainkat, érdeklődési körünket és általában a szakmánkat is. Miért? Mert felépített személyiségünk védelme érdekében állandóan fenn akarjuk tartani berögzült érzelmi-, gondolkodási- és viselkedési mintáinkat. Ebbe pedig nem kevés energiát fektetünk egy élet alatt.
„A felnőtt ember lélektana egy kibontakozó, felmerülő, oszcilláló, spirálisan mozgó folyamat, mely során a korábbi, régebbi, alsóbb szintű viselkedésrendszereket újabb, magasabb szintű rendszerek veszik át, amikor az ember körül megváltoznak az egzisztenciális feltételek.”
Dr. Clare Graves
A behaviorizmus és a kognitív pszichológia arra a felismerésre jutott, hogy nem maguk az események és szituációk zavarnak minket, hanem azok a belső gondolatok, amikkel ezekre reagálunk.
A spiráldinamika elmélet egy fejlődési szakaszelméleti modell. Azt mondja ki, hogy az emberi lélek fejlődése során különböző szintek alakulnak ki a társadalmakban, amik az idegrendszer változó környezetre adott válaszreakcióiként értelmezhetők.
A modell Dr. Clare Graves-től származik, amit két tanítványa, Dr. Don Beck és Christopher Cowan finomított tovább. Az alábbiakban a spiráldinamika szintjeit fejtjük ki részletesebben.
