Minden kultúrának meg van a saját kollektív tudata, ami társadalmi normarendszerként, zárt gondolkodás- és viselkedésbeli mintákként mutatkozik meg. Ha fejlődni akarsz, jellemzően nagyon meg kell izzadnod érte, mert az a társadalmi-kulturális közeg, amiből jössz, minden erejével próbál visszatartani. A rendszer intelligens, védi önmagát és nem akarja, hogy rést üss kollektív tudatának hermetikusan zárt pajzsán.
A függőség/addikció folyamatos vágy, sóvárgás egy bizonyos kémiai szerre vagy viselkedésre, ami kényszerítő erővel hat ránk és ismételt használatra ösztönöz. Egy idő után a szer(ek) fogyasztása fontosabbá és értékesebbé válik számunkra, mint az elfogadott, magasabb értéket képviselő viselkedésmódok.
Bár azt hisszük, a szerhasználattól boldogabbak leszünk, valójában testileg és lelkileg egyre inkább leépülünk, ami az idő múlásával fizikai/pszichés betegségekben, a személyiség torzulásában, agyi károsodásban és korai elbutulásban (demencia) mutatkozik meg.
Évezredek óta tanulmányozzuk az emberi szervezet működését, mégis számos feltáratlan kérdésre keressük még a választ. Egyre többen számolnak be olyan élményekről, amik módosult tudatállapotban a megszokottól teljesen eltérő test- és környezet érzékeléssel járnak.
Idegrendszerünk azért fejlődött ki az evolúció során, hogy irányítsa és összehangolja a szervek működését, valamint biztosítsa a környezethez való gyors alkalmazkodást. Van egy szerv az emberei testben, amely működése közben nem csak a fizikai környezettel képes összekötni minket. Ez a köztiagyban található ún. tobozmirigy, aminek keresztmetszete az egyiptomi „Hórusz szeme” néven ismert szimbólumra emlékeztet.
Jung analitikus pszichológiájának központi fogalma az individuáció, ami a mély-én elérését célzó belső utazást, igazi önmagunk megvalósítását jelenti. Az individuációs folyamat célja, hogy az ego-tól eljussunk belső ősmagunkba, mély-énünkbe, a Selbst-hez.
Vannak napok, amikor felkelni sincs kedved, mégis kimászol az ágyból. Egy belső ígéret hajt, hogy cserébe később majd jobb lesz. Már csak erre az üzletre, erre a bónuszra vagy csak arra az utolsó előléptetésre van szükséged. Mi lesz utána, boldog leszel? Miért hisszük azt, hogy előbb bele kell halnunk az életbe ahhoz, hogy elkezdhessünk élni?
A vallás Freud nézetében egy illúzió, amit a tudomány leleplez. Az “Isten-kép” szerinte nem más, mint az ősi “apa-kép” megdicsőült formája. A vallásos hitet neurotikus tünetnek tekinti, mely beteg, infantilis pszichológiai állapotra utal.
Általában igyekszünk védekezni mindattól, ami a változás felé visz. Ez alapvető emberi reakciónk részeként az önvédelmünket szolgálja. A belső változás ugyanakkor személyiségünk fejlődésének természetes velejárója, aminek nem jó az útjába állni. Tudatlanságunktól és eszköztelenségünktől vezérelve mégis ezt tesszük, aminek eredménye a napról napra növekvő mentális és fizikai problémákban mutatkozik meg.
Lelki és súlyos pszichés problémák mindig is léteztek a világban. Az ókori görögök vagy egyiptomiak hisztériaként és melankóliaként utalnak rájuk, a középkorban pedig úgy vélték, a lelki egyensúly felborulása démonok általi megszállottságot jelez.
Dr. Honti László szociológus, pszichológus, szociokibernetikus szerint öt működési módja létezik a társadalmaknak, a tudatosságnak, az emberi agynak és a hormonrendszernek, amik öt különböző létállapotot hoznak létre. A következőkben ezeket mutatjuk be részletesen.
A tetteinkért vállalt felelősségre a felnőttség kritériumaként tekintünk. Ha el tudjuk látni magunkat, dolgozunk, fenn tudunk tartani egy otthont, egy családot, akkor a társadalom szemében felnőttnek számítunk.
Gyakran azt hisszük, ha már minden megvan, akkor hátradőlhetünk. Valójában a java még csak ekkor kezdődik, és itt derül ki, hogy sikerült-e felnőtté válnunk, vagy csak jól játsszuk a felnőtt szerepet?
