Amikor jön hozzám egy új kliens, gyakran megesik, hogy elmeséli röviden a problémáját, aztán néz rám. Vár. Átpasszolja a labdát, hogy az elmondottak alapján csináljak vagy mondjak valamit. Kérdést szoktam feltenni, hogy jobban megismerjem a történetét és visszairányítsam a figyelmét magára. Van, hogy ezután is rövid választ kapok és egy újabb várakozó tekintetet. A szemeiben ilyesmit vélek felfedezni: “Én eljöttem. Kezdj velem valamit! Mondd meg, hogy miért történik mindez velem és mit csináljak!” Mintha egy orvosi vizsgálatra jött volna, ahol diagnózist állítanak fel és receptet írnak. Kétségbeesésében szeretné átadni a felelősséget másnak.
A rossz hír: ez így nem működik. A jó hír: azért nem, mert a lelkünkhöz csak magunknak van teljes hozzáférése. S még egy jó hír: lelki kérdésekben a válasz és a megoldás mindig bennünk van. Ki más tudhatná, hogy mit is akarunk és mi tesz minket igazán boldoggá?
Integrál Akadémia címkéhez tartozó bejegyzések
Alázat
– Mi az alázat? – kérdezte egyik ülésen egy kliensem. Elmélyülten megismételte a kérdést – Mi az alázat? … Nem értem ezt a szót, nem tudom értelmezni.
– Mi nem alázat? – kérdeztem – Hátha innen könnyebb megfogni.
– Hát… beképzeltnek lenni, az önhittség, a gőg, ezeknek ez lehet a mondata: “Ezt én is tudom” vagy “Én jobban tudom”.
– Igen. – helyeseltem. Kicsit vártam, időt adva a gondolkodásra. Csend maradt, így folytattam – vagy a másik oldalon ott van a megalázkodás, amikor valaki szolgaszerűen, önmagát feladva, mindent megtesz valakinek vagy valamiért.
– Hm… – gondolkodott tovább a kliensem – olyan, mintha fel kellene nőnöm ahhoz, hogy megértsem az alázatot. Most nem megy. Azt hiszem, hogy még a tanítóm felé sem érzek teljes alázatot.
Hivatásomba léptem – biztos lábakon
Az Integrál Akadémia ötödik évfolyamát jártam végig, 2010-2013 között. A 2010 előtti életemet is bizonyos integráltság jellemezte, ugyanis mindig „két agyféltekés” voltam. A reál és a humán tárgyakat is kedveltem. Gépészmérnök lettem, és életérzés verseket is írtam. Egy ötéves kurzuson szereztem jártasságot asztrológusként, ahol egy évet NLP-t is tanultam. Ez volt az első „papír”, ami feljogosított, hogy valakivel leülhessek személyes témáiról beszélgetni.
Rendszerszemléletű, hálózatban gondolkodó mérnökként, majd másfél év angol nyelvterületen is gazdagított tapasztalattal, és két több hónap hosszú indiai utazással a hátam mögött az iskola alapítójával, Bencével egy transzlégzésen találkoztam, majd az első FLOW csoportján is részt vettem. Folytatás
A pszichológia védelmében
Szellemi tanítóm azt mondja, hogy ne foglalkozzak az érzelmeimmel, a félelmemmel, a fájdalmammal. Az érzelmek állandóan változnak, múlandóak, s ha sok figyelmet szentelek nekik, akkor azok csak erősödnek, és maguk alá gyűrnek. Igen, ismerem azt, mikor nagyon belemerülök pl. a szomorúságomba. Akkor semmi mást nem látok meg, csak a szomorú dolgokat.
Ezt érzékelteti a tanmese is a jó és a gonosz farkasról, amelyek bennünk küzdenek. Az nyer, amelyiket tápláljuk.
A másik oldalon viszont azt is megtapasztaltam, hogy az érzelmek megélésével gyógyul a lelkem. Például egy jó síráskor, nyom valami, s mikor elindulnak a könnyek és átadom magam a sírásnak, akkor utána valahogy könnyebb. Terápiában is az érzelmekre figyelünk és tapasztaltam, hogy egy-egy erőteljes élmény újbóli átélése után megkönnyebbül a lelkem. Szerintem igenis fontosak az érzelmek, hozzánk tartoznak, nem lehet letagadni őket.
Most akkor mit csináljak? Megéljem az érzelmeimet vagy ne? Ha megélem, akkor ragaszkodom hozzájuk és ezáltal csak erősítem őket? És ha nem élem meg őket, akkor nem csak letagadom őket? Folytatás
Mit ad a kliens?
Kezdő vagyok a segítői szakmában. 2013-ban végeztem az Akadémián és abban az évben kezdtem segítőként munkálkodni. Ha őszinte vagyok, az első kliensemnél még fölényes hozzáállásom volt, persze nem mutattam nyíltan, de valami ilyesmiket gondoltam: “Tanultam pszichológiát, fogom tudni, hogy mi segít neki. Biztosan azt várja tőlem, hogy megmondjam, hogy mit csináljon.”
Pár ülés után kezdtem sejteni, hogy ez nem teljesen így megy. A megoldandó problémahalmaz mögött kezdtem meglátni az embert és megértettem, hogy ebben a szakmában a legfontosabb az, hogy nyitott legyek a másik emberre és úgy fogadjam el őt, ahogyan van. Ne akarjam megváltoztatni. Folytatás
A böjt és az önismeret
Böjtölök. A tervezett 3 hétből a 8. napon tartok. Túl vagyok a tervem szerinti legnehezebb részen: 5 nap léböjtön a belek tisztításával és a híres nevezetes drasztikus májtisztításon. Megkönnyebbültem és mély öröm jár át. Örülök, hogy nekivágtam. Örülök, hogy megcsináltam ezt a hetet, örülök a tisztulásomnak, az új életerőmnek, magamnak, örülök az életnek. Most pozitívan nézek a jövőmbe, tele bizalommal és erős hittel, hogy képes vagyok egy olyan életet élni, amiben boldog vagyok. Folytatás
Fehér tulipános nyílt nap 2015
Amikor két évvel ezelőtt elmentem az Integrál Akadémia nyílt napjára, hogy megnézzem közelebbről mi is ez az iskola valójában, álmomban sem gondoltam volna, hogy pár évvel később már a “másik oldalon” leszek. Tisztán emlékszem Palira, a könyvárusra és arra, hogy bármelyik könyvről kérdezték őt, ami az asztalán volt kirakva, mindegyikhez tudott valamit mondani és úgy általában nagyon barátságos volt. Emlékszem arra, hogy Gánti Bence online vett részt az eseményen, mert éppen Amerikában volt és emlékszem Harkai Szilvi hosszú fekete hajára is. És emlékszem arra a lányra is, aki a kis csoportunk vezetője volt, és aki egy rövid beszélgetést generált közöttünk. Az idei első nyílt napon én is ilyen lány voltam 🙂 Folytatás
A sötétség a fény hiánya
Azt mondják, hogy a sötétség a fény hiánya – hallottam ezt fizikusoktól, állítják, hogy a sötétséget nem tudják mérni, a fényt viszont igen. Ezt el is tudom képzelni, pl különböző izzók különböző erősségű fényt adnak. Ezzel szemben a sötétség megfoghatatlan, és amint egy sötét szobában fényt gyújtunk, a sötétség eltűnik.
‘A sötétség a fény hiánya’ állítást hallottam lelki vontakozásban is, ahol előszőr nem teljesen tudtam, hogy ezt hogyan lehet értelmezni. Folytatás
Szégyenlős vagyok. Magamat szégyellem?!
December elején voltam egy kb 30 fős baráti társaságban. Nekem a legtöbb ember ismeretlen volt, 4 barátommal mentem, ez az ő baráti társaságuk volt. Együtt töltöttünk 2 napot, éjszaka fennmaradtunk, tűz körül beszélgettünk.
Második nap reggelén volt lehetőség bármit kifejezni a társaság előtt, ami bennünk volt. Jobbról is balról is, mindketten, akik mellettem ültek, odahajoltak hozzám: “Na, mondj valamit!” Mind a kétszer a reakcióm: “Én?! Nem! Én szégyenlős vagyok.”
Ez az eset elgonolkodtatott a szégyenlősség, azaz a szégyen témán.
Megbocsátás – Hogyan bocsássak meg, ha fáj?
Édesanyámmal 9 hónapja nem beszélek. Nem haragszom rá, nem volt köztünk veszekedés, én döntöttem úgy, hogy távolságra van szükségem, leginkább azért, hogy letegyem végre a “jókislányságomat”, hogy ne azért keressük egymást, mert kötelező.
A célom, hogy előbb-utóbb visszataláljak anyukámhoz, s egy új szinten újra kapcsolódjunk, amiben már szívből jövő szeretet és elfogadás van. Ehhez úgy érzem, hogy még egy kis időre van szükségem. Folytatás
